Az első kezembe került Good Food magazinban volt egy rövid jegyzet arról, hogy mit kell fejben tartania egy wannabe gasztrobloggernek. Az egyetlen dolog, amire emlékszem az, hogy mindig lesz valaki a közösségben, aki a bloggernél jobban ért a témához. Remélem, most is így lesz.

Dolgozom a TV Paprika magazinnak, dolgoztam a Velvetnek. Sákovics Diana vagy Homoki Róza néven kajáról írok, ez érdekel. Nem jártam a Le Cordon Bleu-re, de még egy Michelin-csillagos étterem mosogatószivacsához sem értem soha. A munkámmal tanulok, ez az iskola jutott. Ráadásul pénzt is adnak érte, szóval azt hiszem, mázlista vagyok. De a lényeg, hogy azért született meg ez a blog, hogy rendszerezzem és összegyűjtsem az eddigi cikkeimet, és feldolgozhassak olyan témákat, amikre egyik munkahelyem sem vevő. Például az emberevést.

Nem írok recepteket, nem osztom meg, mit kapott az uram az este, hogy milyen gagyi húst adtak a sarkon ebédre, sem azt, mekkora szívás a májtisztítás. Nem akarom megmondani a frankót, és nem is köpöm le a margarinfogyasztókat fogalmatlanul E-ket emlegetve. Írok viszont futurista gasztronómiáról, lazactenyésztésről vagy arról, mivel menőzzünk egy éttermi randin. Olyan témáknak járok utána, amik szorosan vagy lazán, de a gasztronómiához kötődnek. Minden értékes, tanító, terelő, kiegészítő hozzászólást örömmel fogadok, bízom benne, hogy ez segít majd a fejlődésben.