Fura dolog virágot enni. Persze nem annyira fura, mint fényen, jégen vagy koszon élni, de a sarki kocsma szalonnán nevelkedett közönségének rém bizarr lehet. Főleg, hogy az esti ebsétáltatás óta tudom, szerintük a mai, párizsin felnőtt ifjúság olyan gyenge, hogy még szarni se tud egyedül. Tofuval töltött cukkinivirágot, valaki? 

Bár a lőrinci alkoholisták aligha hinnék, de a virágevés korántsem az ultrazöld biorajongók találmánya. A ránk maradt római receptekből úgy tűnik, hogy már a birodalom népe is lelkesen kotyvasztott virágos vacsorákat. Apicius megemlékezik rózsával ízesített agyról, édes majoránnavirággal spékelt fasírtról és sáfrányvirágos szószokról is, nem beszélve a rózsás és ibolyás borokról. 

Azt nem tudom, hogy mikor és főleg miért kopott ki az európai népi konyhából a virágevés, de az biztos, hogy a virághasználat ma sokkal inkább jellemzi a keleti gasztrokultúrát. Ott van rögtön a rózsalekvár. Vagy az édességekhez adott rózsa- meg narancsvíz. Vagy a jázminnal, hibiszkusszal ízesített hal és szárnyas. Persze nekünk is van bodzaszörpünk, kapribogyónk és szegfűszegünk, de az átlag nagyi messze nem használja ki a virágokban rejlő lehetőségeket. Nem mintha én többet főznék velük. A szerecsendió szárított virágát ugyan beleszórom a hagymalevesbe, és tavaly rózsás fürjeket is kóstoltam, de nagyjából ennyi. Pedig keverhetném őket salátába, mint az édes-borsos kerti sarkantyúvirágot szokás, tésztába mártva, olajban süthetném ropogósra a mimózát, a bodzát, a jázmint, tölthetném a sütőtök és a cukkini virágát, és péksüteménybe süthetném a narancs-, citrom  vagy fokhagymavirágot. És persze ezeket is mind megehetném:

Ahogy a fűszer-hús, úgy a virág-hús párosításnál is vannak jól bevált kombinációk. A hal például a menta, lime és jázmin virágával, a marha az édeskés ibolyával, a sertés a zsályavirággal van jóban. Ennél talán eggyel könnyebben emészthető gondolat a virágok cukrászatban való felhasználása. A rózsavízről és a lekvárokról már volt szó, de a kandírozott  ibolya, mimóza vagy narancsvirág pariné sem ritkaság. A virágokat egyébként keverik cukorba (például a levendulát), vajba, ecetbe is, amiket aztán kis dózisokban használnak fel a koszthoz. 

Virággal főzni állítólag klassz, csak arra kell figyelni, hogy gyorsan elillan a zamata, így a főzés utolsó fázisában érdemes a kajához adni. Persze csak olyan növényt, amin nincsenek vegyszerek. Meg az sem árt, ha nem pollenallergiás az ember, és képes pontosan beazonosítani a virágát. Kedves gasztronóm barátnőmnek ez most nem jött be. De így legalább leírhatta. Köszönet érte.

"A boglárkasaláta a tavasz egyik első olyan étele, aminek az alapanyagát vidáman lehet nagymamám kertjéből gyűjtögetni. Lehetett. Eddig. Idén nem volt a szokott helyén. Micsoda öröm volt, amikor az Ördögárok patakjában tett titkos kirándulásunk során (apropó, tudja bárki, hogy hová tűnik az Ördögárok a patakkal együtt?) megláttam a kicsi, sárga virágokat, rengeteg friss levéllel. Már asszociált is az agyam: bébispenót szerű ízű boglárka, van friss sóska otthon, az savanyú, mézes ecetes öntet rá, egész rózsabors és már csak valami virág hiányzik, hogy jól nézzen ki a salátánk. Találtam is ibolyát, ami színben tökéletes választás, gondoltam. Semmilyen táska nem volt nálam így annyi ibolyát, boglárka levelet és virágot szedtem, amennyi a két kezemben elfért. Hazaérve örömmel mindent meg is ettünk egy kis szirene kísérettel. 

Este azon kevés alkalmak egyike volt, amikor Péter orvosi tanulmányait hasznosítva közölte, hogy mérgezési tünetei vannak. Az internet segítségével szépen sorban végigmentem az összes ételen, amit az utolsó 48 órában fogyasztott. Első gyanúsítottam a pacal volt, majd a turbolyás karalábé, aztán a reggeli Zazzis sütik alkotóelemei, és így tovább, hozzávalóról hozzávalóra. Aztán 5 perc múlva már csak a növények kerültek vizsgálat alá, hogy van-e köztük esetleg allergén, mert egy percig sem hittem el neki, hogy Lucrezia Borgiavá váltam a konyhámban. Így derült ki, hogy a mocsári gólyahír könnyen összetéveszthető  a salátaboglárkával. Ráadásul a két növény élőhelyében átfedés van. 

Mivel a mérgezésről a magyar oldalak, csak mint szarvasmarha tartási problémaként számoltak be, kapkodva kerestem mit ajánlanak az angolok. A tünetek kezelését javasolták, mivel a friss növények még csak enyhe mérgezést okoznak. Ellenméreg nincs a kétféle alkaloidára. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy Péter két napig rosszul volt. Azt máig nem értem, hogy nekem miért csak enyhe hasgörcsöm volt. Az alkalmazott terápia Normaflore, kamilla tea, meleg törölközős hasnyugtatás, majd amikor már kezdett jobban lenni, ropi és izotóniás ital fogyasztása volt. 

Nagyon érdekes mellékhatás, hogy mind a ketten még napokkal később is a víz kivételével bármilyen étel vagy ital elfogyasztása után keserű utóízt éreztünk, amit persze kísérleti céllal és főként rosszalkodásból mindenfélén ki kellett próbálnunk. Nem hiszem, hogy bármikor máskor, még egyszer tapasztalhatom majd életem során a keserű utóízű mézet, mozzarellát vagy akár a klasszikusan gejlédes mogyorós mazsolás tejcsokit."