Vegának lenni nehéz. Nemcsak azért, mert a húsevő többség mindig gyanakodva szemlél, akár egy zöld mutánst, de még étterembe se könnyű járni. Pedig nem is vagyok valódi vegetáriánus. Csak a vörös hús, meg a szárnyas esik ki, viszont nem eszem semmi rántott, bő olajban sütött cuccot sem, lisztalapút meg csak keveset. A húsokat nem kívánom (a látványért rajongok, a konyhában dolgozom velük, az ízpróba belefér), a felesleges szénhidrátot kerülöm. Voltam már tizenkét kilóval nehezebb, béna volt. A lényeg, hogy egy étlaptól zöldséges, halas, néha tésztás kaját várok, könnyűt, finomat. Általában megszívom. Ráadásul minél hosszabb a kajalista, annál valószínűbben. Pedig az én étrendem még nem is szigorú egy igazi vegetáriánuséhoz képest.

Az egyik kedvenc brit gasztromagazinom, az Olive márciusi számában egy remek vega vs. húsevő rovattal rukkolt elő, amiből azon túl, hogy kiderül mennyivel olcsóbb a vegalét, melyik nép hogyan használja a darált húst és mi a világ legdrágább sonkája, még azt is megtudhatjuk, hol a legrosszabb vegetáriánusnak lenni. A franciáknál. A britek szerint ugyanis a francia konyha elképzelhetetlen vaj és tojás nélkül, így a hithű növényevő még egy tál vajmentes párolt zöldbabban sem bízhat. Érdekes, hogy a britek második helyre a horvát kosztot rakták, mondván, hogy még a zöldséges egytál is tele van olyan bizarr belsőséggel, mint a disznóláb, vagy az agyvelő. Nekem bejön a horvát konyha, igaz, én megeszem a halat. A harmadik helyen az Egyesült Államok landolt, ahol egy átlag lakos évente 120 kiló húst töm magába (nekünk 70 kiló az átlagunk), a vegetáriánus burgert baconnal adják, és a zöldséges pita csak köretként szerepel az étlapon.

Kíváncsi lennék, hogy egy valódi vizsgálatban Magyarország hol kötne ki a vegák preferencialistáján.