Forró nyári nap volt. Thor Bjørklund a lillehammeri műbútorasztalos félretolta a kopott karosszéket, és előkotorta az asszony csomagolta ebédet. Kenyér és kecskesajt. Mint mindig. A különbség annyi volt, hogy a megolvadt sajt amorf tömbben terpeszkedett a kenyér közepén. A norvég előkapta hát a kését, és igyekezett minél vékonyabb szeleteket hasítani a masszából. Nem volt elégedett.
"Ha a fával megcsinálom, egy sajtdarab sem fog ki rajtam." - morgott a mester, és sorra vette szerszámait. Próbálta vésővel, próbálta fűrésszel, végül a gyalu akadt a kezébe. Az ötlet jó volt, csak a gyalu nehéz. Bjørklund persze nem adta fel, egész éjjel álmatlanul hánykolódott, míg végül rájött, hogy egy minigyalu lehet a megoldás. Reggel aztán felkapott egy vékony acéldarabot, azt addig vagdosta, hajtogatta, élezte, míg el nem készült a tökéletes sajtszeletlő.
Legalábbis ezt mondja a legenda. Legenda, hiszen Norvégiában sohasincs sajtolvasztó meleg. Ennek ellenére a ma is használt nyeles, lapátszerű, pengés sajtreszelőt tényleg Thor Bjørklund találta fel 1925-ben. Kezdetben csak a pajtásainak mutogatta, de a társaságban akkora volt a találmány sikere, hogy 1925 február 27-én ostehøvel (sajtgyalu) néven szabadalmaztatta az eszközt, majd két évvel később megalakította a Thor Bjørklund & Sønner AS nevű céget, amely még mindig, rendületlenül gyártja a sajtdarabolókat. Na jó, majdnem. A cég ugyanis a gazdasági válsággal egy időre tönkrement, de azóta tulajt cserélt, és Norvgia első és egyetlen sajtszeletelő-gyártójaként újra működik.
Persze az elmúlt nyolcvanhárom évben sok minden változott. Például a termelés intenzitása. Míg kezdetben óránként csak egy sajtvágó készült el a műhelyben, ma ennyi idő alatt körülbelül hétezer darab jön le a futószalagról. Persze nemcsak az eszközmennyiség, de az anyag, a forma, a dizájn is rengeteg változáson ment keresztül. Kezdetben a sajtgyalu kizárólag fémből készült, ma kombinálják fával és műanyaggal is. Az eredeti sajtgyalut, a lekerekített hegyű hasadékkal ellátott lapátot a kemény sajtokra találta ki Bjørklund mester, ezt finomították tovább tervezői, így ma már létezik recés pengéjű és vékonyabb lyukú változata is.
A szeletelőgyártók természetesen azokra is gondoltak, akik inkább a lágy sajtokra buknak, nekik készítik a nyeles pengéket, a fogas sajtkéseket, meg a kis kenőlapátokat. A desszert sajtokhoz feltalálták a villás végű kést, a parmezánszerű sajtokhoz pedig a lapát forma reszelőt. A skandinávok az eredeti változatot kedvelik leginkább, ez ugyanis a tökéletes eszköz a Brunost (barna sajt) nevű, erős, kicsit édes, kicsit karamelles sajtféle fogyasztásához, amit tej, tejszín és savó keverékéből főznek. Bizarr találmány, de északon imádják. Erre is épp olyan büszkék, mint a sajtgyalujukra. Egyébként tudja, mi még népszerű norvég találmány? A gémkapocs.
