zamat

Egy átlag magyar hetven kiló húst eszik meg évente. De vajon azt tudja, honnan érkezik az az évi ötvenhárom csirke a tányérba?

- A kabóca márpedig madár! - állította rendíthetetlenül kamaszkorom pasija, és hiába kerestem hisztérikusan a cicegő ellenpéldát a kempingben, nem tudtam bebizonyítani mekkorát téved. Bár hang után mentem, gőzöm sem volt róla milyen bogarat keressek. Hát, valahogy így voltam a spárgával is. Egészen tavalyig. Főztem, sütöttem, ettem, szerettem, de ötletem sem volt, hogyan él és mi lesz vele, mielőtt az asztalra kerül. 2009 áprilisában aztán Tengelicen, a legklasszabb hazai spárgatermő vidéken jártam, most  az erről készült riportot olvashatja. Ha a termesztésen túl az is érdekli, mit lehet kezdeni a növénnyel, ne szalassza el ezt a remek postot sem.

- Minél frissebb a hal, annál jobb - diktálják az ösztönök és az elmúlt évtizedek alatt agyunkba ragadt rémtörténetek a súlyos gyomorfertőzésekről. Nem szívesen piszkálom meg ezt az ősigazságot, de finomítani azért muszáj rajta: a mélyhűtött hal is lehet friss. Sőt, a mélyhűtés néha még biztonságosabb, mint közvetlenül a hálóból enni a halat. Jöjjön egy újabb riogatós post.

Ettük szeletelve, raktuk salátába, szendvicsbe, omlettbe, tésztaszószba, a maradékot pedig belesütöm a mai kenyérbe. Megszoktuk, minden húsvétnak sonkatúladagolás a vége. Azzal a különbséggel, hogy eddig valahogy nem izgatott a sonkológia, hogy hogyan készül, miből, miért van más íze a gépsonkának és a prágainak, mi történik a hússal az érlelés alatt, és miért emlegetik folyton a gasztronácik a fecskendőket és a salétromot a hiperes sonka láttán. Hát, most utánatúrtam. 

Vegának lenni nehéz. Nemcsak azért, mert a húsevő többség mindig gyanakodva szemlél, akár egy zöld mutánst, de még étterembe se könnyű járni. Pedig nem is vagyok valódi vegetáriánus. Csak a vörös hús, meg a szárnyas esik ki, viszont nem eszem semmi rántott, bő olajban sütött cuccot sem, lisztalapút meg csak keveset. A húsokat nem kívánom (a látványért rajongok, a konyhában dolgozom velük, az ízpróba belefér), a felesleges szénhidrátot kerülöm. Voltam már tizenkét kilóval nehezebb, béna volt. A lényeg, hogy egy étlaptól zöldséges, halas, néha tésztás kaját várok, könnyűt, finomat. Általában megszívom. Ráadásul minél hosszabb a kajalista, annál valószínűbben. Pedig az én étrendem még nem is szigorú egy igazi vegetáriánuséhoz képest.