- Vajon csinálnak ebből fegyvert? - kérdezte Balázs barátom kisírt szemekkel, és sörével az előtte terpeszkedő hagymakupacra bökött. - Talán. - vontam meg a vállam - De a mustárt biztosan használja a hadsereg. Ahogy a gulyást is.
Mielőtt beleélné magát a humanista harcmodorba, ahol paprikás húsdarabokkal válaszolunk a borjú bécsi-tűzre, le kell törnöm a lelkesedését: a gulyáságyú nem fegyver. Persze a honvédség kedvelt vegyestüzelésű mozgókonyhája impozáns darab, de az ellenségben sok kárt nem tesz. Bezzeg a mustárgáz. Az első világháború népszerű vegyi fegyvere kezdetben égésszerű hólyagokat, majd fekélyeket okoz a bőrön, szembe kerülve vakít, ráadásul a víz sem oldja le. A mustárgáz tehát jó példa lenne az ételből készült fegyverre, de sajnos semmi köze a mustárhoz. A diklórdietilszulfid egy színtelen, olajszerű folyadék, aminek enyhe szaga mustárra vagy fokhagymára emlékeztet.
Azért a lángoló mustárfű sem lehet kellemes, a kínaiak ugyanis az időszámításunk előtti negyedik században más, mérgező növények füstjével együtt használták az ellenség elkábítására. Állítólag több száz harci füstöt ismertek. A mérgező növényekkel Európában is próbálkoztak, 1672-ben, Groningen városának ostroma alatt például Münster püspöke nadragulyával kombinálta robbanóanyagait.
Az eredeti kérdésre visszatérve, a hagyma és a hadiipar kapcsolata kimerül annyiban, hogy az Aion nevű online szerepjátékban hagymakalapáccsal püfölhetjük a szörnyeket. Valójában az egyetlen étel, amiből tényleg hatékony fegyver készült, az a paprika. A borsnak is becézett paprika spray hatóanyaga a chili paprikából kivont kapszaicin, ami fájdalmas, égető érzést gerjeszt a szemben és a nyálkahártyákon, viszont vízzel könnyen kimosható. Épp ezért lett belőle kedvelt nyugati tömegoszlató. Az ötlet egyébként a japán rendőrségtől származik, ahol a tradicionális felszereléshez tartozott a metsubishi, egy őrölt paprikával teli doboz, amiből vészhelyzetben egy csipetet a gonoszok szeme közé szórtak.
Bár ezzel talán ki is merítettük az ételből készült fegyverek sorát (ha mégsem, hát kommenteljen sürgősen), a táplálék és a háborúk kapcsolata még korántsem ért véget. Az élelmiszer és az ivóvíz ugyanis az ősidőktől fogva minden háborúban központi kérdés volt. A háborúk sikere sokban függött attól, hogy a munkáskezekben szűkölködő hátország hogyan képes ellátni a sereget és persze önmagát. Az éhező nép ugyanis nem támogatja a háborút, az éhes katona pedig nem harcol. Nem véletlenül mondta Napóleon, hogy "a hadsereg a hasával menetel."
A legkorábbi írásos emlékeink szerint például már rég felismerték, hogy a hullákkal fertőzött ivóvíz képes megállítani az üldözőket. Ezt a módszert a rómaiak is lelkesen követték, bár ők egyéb büntetést is tartogattak. A második pun háború után, mikor végül Karthágónál elkalapálták Hannibál seregét, a földeket sóval szántották fel, hogy terméketlenné tegyék. A felperzselt föld taktikáját az oroszok fejlesztették tökélyre, akik a XVIII. századi svéd, a XIX. századi francia és a XX. századi német inváziókor is sikeresen alkalmazzák. Egyszerűen kiéheztették a támadóikat.
Az ellenség kiéheztetése a görögök Trója ellen folytatott harcában is bevált, ahogy Párizs XIX. századi ostrománál is. A gourmet franciák a porosz ostrom végén már patkányokra fanyalodtak. Nekik legalább volt mit enni. A második világháborúban Leningrád ostroma alatt az oroszok valószínűleg mindent odaadtak volna a szép kövér patkányokért. A kilencszáz napos éheztetés alatt több civil leningrádi halt meg, mint Hamburg, Drezda, Tokió, Hiroshima és Nagasaki bombázása alatt együttvéve. Európán túl, a világ többi része is megtapasztalhatta a hatékony gasztro-haditechnikát, az elmúlt száz évben éheztették a libériai, mozambiki, szomáliai és szudáni népet is.
Az egyszerű kajamegvonásnál profibb eszközöket használ a modern biológiai hadviselés: megmérgezni az ellenség eledelét. Erre az egyik legjobb módszer a botulinum toxin alkalmazása, ami az idegrendszer összezavarásával görcsöket és légzésbénulást okoz. A butulizmus rosszindulat nélkül is pusztít, leggyakrabban a nem megfelelően tartósított húsok (vagy konzervek) okozzák. Az 1800-as években ezért kapta a kolbászméreg nevet. Hasonlóan hatékony, bár kevésbé halálos eszköz a Máltai láznak nevezett betegség kiváltása is. A brucella baktériummal fertőzött sertés, kecske vagy marha sonkája, teje vagy kissé nyers húsa a gyanútlan fogyasztónál visszatérő lázzal, nyirokcsomó-és májmegnagyobbodással járó tüneteket okoz. Elvben egy egyszerű szalmonella-fertőzés is beválhatna: 1984-ben indiai terroristák Amerikában, The Dalles városában tizenegy salátabárt fertőztek meg a baktériummal, mert az oregoniak feloszlatták spirituális kommunájukat. A fertőzést 751 ember kapta el, de senki sem halt bele a terrortámadásba. (Amíg nem gyógyul meg a Zamat videóreprodukálási képessége, az alábbi üres, szürke kocka itt nyer értelmet.)
A nyers erőszakon túl az élelmiszer remek eszköz a politikai és gazdasági manipulációhoz, elég, ha a jegyrendszerre, rizsár változásaira, vagy az állatállomány kipusztítására irányuló agroterrorizmusra gondolunk. Hiába nem gyártunk hát répából bombát, az étel mégis eldönthet egy háborút.
