A vacsorára mind pizsamában érkeznek. Ballal a rajtuk lifegő szivacs-, selyem-, parafa- és filcdarabokat tapogatják, miközben jobbal a szalámival vagy mazsolával töltött rizsgolyókat falják. A pincér félretolja a rózsaparfümöt, és egy tál nyers és főtt zöldséget pakol az asztalra. Ebbe fejelnek bele sorban a vendégek, majd egy fennkölt ária erejéig mindenki benyúl a szomszéd gatyájába. Fillia, a rendezvényszervezőnek felcsapott futurista festő pedig elégedetten szemléli művét, az emberi gasztroevolúció újabb lépcsőfokát: a minden érzékszervet kielégítő futurista bankettet.
Persze Filippo Tommaso Marinetti is rém büszke lehetett munkatársára. A futurizmus atyja, az Egyiptomban és Párizsban felnőtt jogász, de inkább irodalmár 1908-ban fogalmazta meg a futurizmus eszméjét; a sebesség, technológia, fiatalság, erőszak, autók, repülők, iparvárosok éltetését; a modern kor dinamizmusának szeretetét; azt az álmot, hogy az ember a természet erői felett áll. "Nem akarunk a múlt részei lenni. Fiatalok és erősek vagyunk. Futuristák." - mondta, és lelkesen üdvözölte a tudományt, a nacionalizmust és utasította el a harmóniát és az ízlést. Innentől aztán a futuristáknak mindenről megvolt a maguk véleménye, amiket rendszeres kiáltványokban közzé is tettek. Állást foglaltak a táncról, a pszichofestészetről, de még az olasz kalapokról is. Végül 1932-ben megjelent a La cucina Futurista (A futurista konyha) is.
"Az ember egészen mostanáig úgy evett, akár egy hangya, patkány, macska vagy ökör. A futurizmussal azonban megszületett az étkezés első emberi útja." - jelentette ki Marinetti, aki abból indult ki, hogy az ember gondolatai, álmai és cselekedetei az elfogyasztott ételektől és italoktól függnek. Ebből a szempontból pedig a pasta nem jó semmire. Az olasz nép fő eledele ugyanis a futuristák szerint csak a pesszimizmust és aszexualitást hozza ki a férfiből. A mester pocskondiázza is rendesen a tésztát gasztrokiáltványban: "Míg a kardhal, a marhasült és a puding előnyös a britnek, a felvágott és a sajt a hollandnak, a savanyú káposzta és a füstölt disznó a németnek, addig az olasz embernek nem jó a tészta. Legjobb példa erre a nápolyi lakos, akinek a pasta nyilvánvalóan rontja élénk szellemét, rombolja szenvedélyét, nagylelkű, intuitív lelkét. Pedig tészta nélkül a nápolyiak harcosok, művészek, elismert szónokok, agyafúrt ügyvédek, szívós farmerek lehetnének. Így azonban csak ironikus, szentimentális szkepticizmusuk erősödik, ami oly gyakran lohasztja lelkesedésüket." A tészta elutasításába persze erősen belejátszott az is, hogy Marinetti, a lelkes fasiszta problematikusnak találta azt a rengeteg import búzát, ami az olaszok pastafogyasztásához kellett. (Azért ő maga is ráfanyalodott néha a tésztára, ahogy azt a leghíresebb róla készült fotó is mutatja.)
Természetesen Marinettiék nem ragadtak le a tésztánál, hanem aprólékosan kidolgozták a tökéletes étkezés teljes szabályrendszerét. Ehhez először is el kellett felejteni mindent, ami megszokott. A nagyi ízvilága helyett az egyediség, a fura kontrasztok kerültek előtérbe, így simán összerakták a mortadellát a karamellel vagy a főtt halat a banánnal. A tradicionális ízkombinációkon túl a futuristáknak fogásrendre és evőeszközre sem volt szükségük, nekik ugyanis a táplálkozás, a létfenntartás elvált az étkezéstől. Ideális világukban a kémia tudománya tabletták és porok segítségével tartotta életben a népet, így az étkezés megmaradhatott egy minden érzékszervet kielégítő orgiának. Ennek érdekében az asztalra csak olyan kaja kerülhetett, ami a szemre és az orra is hatott, az apró, de gyors egymásutánban érkező fogásokat parfümfröccsök kísérték, a falatok közötti szünetekben felbukkant a zene, az ételekből pedig szobrok készültek. Filia például tizenegyféle főtt zöldséggel tűzdelt egy darált borjú hengert, megsütötte, körbepakolta kolbászkarikákkal és ráállította négy golyóforma csirkére, hogy megkapja belőle a tökéletes olasz tájat.
Illatokat, zajokat, zenéket párosítottak ízekkel, így talált egymásra a krumplipüré és a rózsaillat, a motor és a narancsszószos rizs, vagy a datolyás ajóka és Beethoven 9. szimfóniája. A futurista asztalánál nem volt helye a beszédeknek, a politikának, konyhájából pedig eltűntek a megszokott felszerelések. Ha a futurista eszmék sikeresebbek, már az ön kredencében is lenne ózonizáló (az ózonszagért), ultraibolya lámpa (az aktív vitaminokért) és gőzsterilizátor (a természetes ízekért).
Ha azt hiszi, hogy mindez csak a futurista fantázia játéka volt, téved. Marinettiék Milánóban éttermet is nyitottak Szent Tányér néven (szerintük ugyanis Jézus is futurista volt), ahol igyekeztek a szakácskönyvek praktikumát művészetbe fordítani, a receptek helyett formulákat használtak, és hanyagolták kajakészítés idő- és hőajánlásait. Viszont rendeztek néhány kemény mulatságot. Marinetti Szélsőséges Lakomáján például két napon át buliztak kaja nélkül, változatos illat-orgiában, hogy megismerjék a szaglás és ízlés közti különbséget, rájöjjenek, hogy az illatok hogyan harmonizálnak, hol vannak közöttük konfliktusok. Vagy ott volt Farfa Fehér és fekete formulája, a tejszínhabból és limefa szenéből megrajzolt belső szervek, amit a a futurista költő a kedves vendég saját hasán tálalt.
Akadt más olyan futurista is, aki a tökéletes tálalásra utazott, például P.A. Saladin, aki Kubista zöldségfoltok néven alkotott kajakompozíciót. A jobbra látható tányérelrendezésen az egyes az apró kockára vágott sült veronai zeller paprikával megszórva, a kettes a sült répa reszelt tormával, aztán a főtt borsó, az ecetes hagyma petrezselyemmel díszítve, végül az ötös helyén a kis sajt szeletek. Lehet, hogy nem a legvonzóbb koszt, de az elkészítéséhez legalább kell vonalzó. Akár egy modern Michelin-csillagos étteremben.
A rengeteg ránk maradt recept között akadnak pikánsak, mint az Olasz mellek napsütésben (mellformák mandulakrémből, közepükön friss eper, fekete borssal megszórva), vagy az Izgatott malac (egész szalámi meghámozva, erős espressóban megfőzve, francia parfümmel lefújva); harcra ösztönzőek, mint a Trombitaszó szaggatta nyers hús (az árammal szétcsapott marhahúst egy napig rumban, konyakban és vermutban pácolták); és egészen feleslegesek is, mint az Ördögi rózsa (vajas rózsaszírmok olajban kisütve).
Az egyszerű ételeken túl, a futurista formulák között felbukkant egy-egy komplex terv is, mint A szabad világ tavaszi fogásában, ahol a paprikát, fokhagymát, rózsasziromot, szódabikarbónát, banánt, tőkehalolajat egyenlő mennyiségben tartalmazó kaja körül egy kezdetben zavart, később üzekedő pár sztorija bontakozott ki, költészettel, nyalakodással, harccal és üvöltéssel. Vagy ott a legismertebb futurista fogás, az Aerofood, ami Fillia lakomájához hasonlóan minden érzékszervet megmozgatott. Először is kellett hozzá egy repülő zúgó propellere a jó étvágyért, aztán olíva, édeskömény és kamkvat a jobb kézbe, bársony, selyem és smirgli a balba. A szegfűszeges parfüm persze elmaradhatatlan, a háttérből pedig egy Wagner-opera szólt. Ez a fogás annyira megragadta az utókort, hogy 2008-ban még Locatelli, az ismert olasz séf is kínálta ezt vendégeinek London legnagyobb könyvtártermében.
Locatelli a futurista szakácskönyv alapján főételnek alaszkai lazacot készített napsugárban, Mars-szósszal, ami ránézésre állítólag antennás, bolyhos tésztalabdára emlékeztetett vérvörös borhabbal leöntve. A százfős vendégsereg vacsoráját néha meglepő események szakították félbe, az előétel után például egy pasas hangosbeszélővel angolul és olaszul a futurista alapvetéseket harsogta, hogy így kergesse egy újabb, rizsgolyókkal teli terembe a népet. Annak ellenére, hogy ezt a gasztronómiai irányzatot már a maga korában is inkább viccnek szánták, az elmúlt években egyre több helyen szerveznek retro bulikat. A New York Timesban például találtam egy 2001-es bankettriportot, ahol két fiatal séf hideg hal és hínár levest, valamint tengeri sünbe töltött hínaras libamájat adott a hátrakötözött kezű vendégeknek, aztán jöhetett az itatás a cumisüvegből, injekciós tűből, fogdoshattak smirglit homárevés közben és ehettek sajtot egérfogóból.
Locatelli szerint azért ez a nagy népszerűség, mert a séfek kezdik felismerni, hogy a futurizmus milyen komoly hatással volt a gasztrokultúránkra. A tányérok művészi elrendezése és a kis adagokban érkező, szokatlan ízkombinációk jellemzik ugyanis a mai legmenőbb, Michelin-csillagos éttermeket, a könnyű kajákkal hódít a nouvelle cuisine, a molekuláris gasztronómiával a kémia a konyhába költözött, ráadásul egyre népszerűbbek a szénhidrátmentes diéták is. Persze az is lehet, hogy a szakácsok csak szeretnek játszani az étellel. Nem csodálom, én sem hagynék ki egy futurista bulit. Ha rendez egyet, meghívhatna.
