zamat

Ha érdekli, hány kalóriára van valójában szüksége, ha fontos, hogy ne egyen több zsírt a kelleténél, és tudni szeretné, mit takarnak a rettentő E betűk, akkor nincs más dolga, mint elolvasni, mi van az ételcímkéken. A telített zsírsavak, habzásgátlók és emulgeátorok között Henter Izabella dietetikus segített eligazodni. 

"Sokaktól hallom, hogy minek ez a felhajtás a tudatos táplálkozás körül, a nagyanyáink sem bonyolították túl, mégis itt vagyunk." - mondja Henter Izabella dietetikus. - "Igen ám, de a nagyanyáink gyalog jártak, fáztak, dolgoztak a földön, tehát egészen máshogy éltek. Az ő idejükben nem volt ilyen választék. Ők ősszel ették a gyümölcsöt, a diót, a kenyeret, télen meg a zsírt és a kolbászt, ha volt nekik. Ha nem, maradt a tészta. Mi dömpingben élünk, amiből meg kell tanulnunk választani. Amit meglátunk és megkívánunk, azt nem biztos, hogy le kell vennünk a polcról. Ha mégis megtesszük, akkor viszont nem árt elolvasni, mi van benne."

- Vajon csinálnak ebből fegyvert? - kérdezte Balázs barátom kisírt szemekkel, és sörével az előtte terpeszkedő hagymakupacra bökött. - Talán. - vontam meg a vállam - De a mustárt biztosan használja a hadsereg. Ahogy a gulyást is.

Mielőtt beleélné magát a humanista harcmodorba, ahol paprikás húsdarabokkal válaszolunk a borjú bécsi-tűzre, le kell törnöm a lelkesedését: a gulyáságyú nem fegyver. Persze a honvédség kedvelt vegyestüzelésű mozgókonyhája impozáns darab, de az ellenségben sok kárt nem tesz. Bezzeg a mustárgáz. Az első világháború népszerű vegyi fegyvere kezdetben égésszerű hólyagokat, majd fekélyeket okoz a bőrön, szembe kerülve vakít, ráadásul a víz sem oldja le. A mustárgáz tehát jó példa lenne az ételből készült fegyverre, de sajnos semmi köze a mustárhoz. A diklórdietilszulfid egy színtelen, olajszerű folyadék, aminek enyhe szaga mustárra vagy fokhagymára emlékeztet.

Takeru Kobayashi, a legendás falóharcos karrierje során evett már meg 53 hotdogot 12 perc, 100 malacos zsömlét alig negyed óra, 41 homáros tekercset 10 perc, 8 kiló marhaagyat 15 perc és 9 kiló rizsgolyót fél óra alatt. Ráadásul remekül megél belőle. A gyorsasági evés ugyanis komoly sportág, szövetséggel, nemzetközi tornákkal, tévéműsorokkal meg persze rengeteg pénzzel és nyállal. Tovább is van. Érdekli?

Rikk fiatal, vörös és az izgalomtól szinte teljesen piros. Nem szokott a külföldi turistákhoz. Azért szégyenlősen köszön, és büszkén mutat a környező hegyekre: itt minden a családé. Meg persze a bárányoké.

Stavangertől harminc kilométerre egy fényes fennsíkon állok, körülöttem sziklák és néhány cserje, de a tulaj szerint a fjord sincs messze. Hogy is lehetne? Ez Norvégia. Rikk-kel a birtok közeli istállója felé indulunk, hogy megnézzük a vágóhídra készülő bárányokat. Csak az a két tucat állat van itt, akiknek fellépése van a 2008-as Bocuse d'Or Europe-on, a világ legnevesebb szakácsversenyének európai döntőjén.

Aki azt hitte, hogy az csak az olaszok árasztották el a világot tésztával, téved. Ázsiában a tészta legalább olyan népszerű, mint nálunk a kenyér. Kínától Indonéziáig hemzsegnek a rizsből, búzából, maniókából vagy akár mungóbabból készült tésztaételek, amiket metélt, batyu vagy palacsinta formájában tálalnak.

Egy ásatás során kiderült, hogy a kínaiak már 4000 évvel ezelőtt is főztek metélteket, bár akkor még rókafarkú kölesből. Nem is terjedt el. Később megismerték ugyan a búzát, de mivel köleshez és rizshez voltak szokva, így azt is megfőzték. A rágós és keserű étel sem lett népi kedvenc. Néhány száz évvel később a Római Birodalom és a császárság között megindult a kereskedés, és a kínaiak felfedezték mire jó az a bumfordi kődarab, amit a kereskedők egyik oázistól a másikig hurcoltak a Selyemúton. Lett malomkő, lett tészta.